Ha van egy fix helyünk, ahová szeretnénk minél nagyobb mértékben szeretnénk polcokat vásárolni, mindenképp érdemes a pontos méretekkel készülni. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően biztosra mehetünk a vásárlás során, de emellett minden helyet, ami a rendelkezésünkre áll, maximális szinten kihasználhatunk. Akkor pedig, amikor különlegesebb kiegészítőkre is szükségünk van, mindenképp érdeklődjünk a kereskedőknél, hiszen ennek köszönhetően további előnyöket is kihasználhatunk. A dexion polc méretek kapcsán pedig semmiképp sem utolsó szempont az sem, hogy milyen plusz elemeket vásárlunk, pontosan azért, mert így minden, amit tárolunk, maximális szinten biztonságban lehet. Persze egy megfelelő rendszert is ki kell alakítanunk, hiszen csakis ennek köszönhetően találhatunk majd meg mindent, valamint ennek köszönhetően bármit megtalálhatunk akár rövidebb időn belül is, ami a rohanó hétköznapok során szintén nagyon fontos és persze lényeges is. Kérdéseinket pedig a vásárlás során feltehetjük, így nem leszünk tanácstalanok sem.