Mióta megépült az autópálya, egyre csak zuhant a Palotás csárda forgalma. Mivel a főúttól kicsit beljebb helyezkedik el a patinás épület, aki nem ismeri, észre sem veszi. A forgalom csökkenésével az üzemeltető arra kényszerült, hogy csökkentse a költségeket. Olcsóbb alapanyagok, kisebb adagok, olcsóbb szakács. Mivel a világításon is spórolni kényszerült, így még kevésbé volt látható az étterem. A hanyatlás nem tartott soká, fél év múlva be is zárták. Egy év után új üzemeltető érkezett. Megkezdték a felújítást, s ezzel egy időben felszereltek a tetőre két darab, közel 4 méter hosszú, fél méter magas LED fényújságot. Bármikor arra jártam, a hőmérséklet és a pontos idő mellett azt is olvashattam, hogy milyen új ételkülönlegességek lesznek az étlapon, valamint azt, hogy hány nap van még hátra a nyitásig. A főútról kényelmesen olvasható volt a fényújság, még szikrázó napsütésben is. Végre elérkezett a nyitás napja. Egy különleges vacsora volt a nyitás alkalmából, melyet már egy héttel korábban reklámozott a fényújság. A nyitás estéjére fényárban úszott a csárda. Megtehetem, mondta az új üzemeltető, hiszen minden fénytechnikát LED technológiával oldottam meg. LED reflektorok, LED élvilágítások, így az üzemeltetése fillérekbe kerül. Gondoltam, ez az információ nekem is jól jön az otthonom átalakításakor, s talán a villanyszámlám is kevesebb lesz.