Általában mosogatás közben találkozhatunk azzal a problémával, hogy nem megy le megfelelően a víz. Ilyenkor általában mosogató lefolyó dugulás az, ami fennállhat, így mindenképp érdemes megtenni a megfelelő intézkedéseket a probléma megszüntetésével kapcsolatban. Több lehetőségünk is van, hiszen több helyről is eredhet a probléma. Viszont azzal mindig legyünk tisztában azzal, hogy amennyiben szétszedjük a rendszert, a mosogatótálcában lévő víz azonnal távozni fog. Ezt két féle képen akadályozhatjuk meg. Az egyik legfontosabb, hogy a vizet eltávolítsuk, vagy éppen felkészüljünk arra, hogy magától lefolyik. Amennyiben szétszedjük a szifont, akkor azonnal kifolyik majd a víz, amelyet csakis úgy tudunk koordinálni, amennyiben egy vödröt teszünk majd a szifon alá. A másik megoldás, hogy esetlegesen kimerjük a mosogatótálcából a vizet, így amikor szétszedjük a rendszert, nincs, ami távozzon a vezetékeken. Akármelyik megoldást választjuk, a végeredmény az lesz, hogy nem ázik el sem a mosogató szekrény, sem pedig a konyha.