Ha komolyabb nyomdai anyagok megtervezése és legyártása a feladatunk, mindenképp tartsuk szem előtt, hogy minden nyomdai szabály az, amiket minden munka kapcsán be kell tartanunk, hiszen csakis így lesz az általunk tervezett anyag könnyedén és gyorsan legyártható. Fontos, hogy a tervező grafikus tisztában legyen azzal is, hogy hogyan is készül a gyártás, valamint hogy milyen részfolyamatok vannak, hiszen a tervezés során ezt is figyelembe kell venni. A színek és az árnyalatok is lényegesek, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy nyomtatásban is ugyanúgy fog mutatni az anyag. A nyomdai előkészítés során pedig a kivitelező nyomdával is tartanunk kell a kapcsolatot, hiszen csakis így mehet majd a munka gyorsan és probléma mentesen végbe. Mivel pedig minden egyes grafika vektoros állapotban kerül tárolásra, így könnyedén és gyorsan át tudjuk alakítani, ha esetlegesen egy későbbi újra rendelés során erre szükség lehet. A grafikusok pedig igen csak kreatívak, így nem kell aggódnunk az miatt, hogy az elképzelésink majd nem valósulnak majd meg.