A fővárosban különféle látnivalók állnak a rendelkezésünkre, éppen ezért érdemes minden nevezetességet megnéznünk. Sokan egy komplett körutazást szerveznek a városban, hiszen így speciális busszal, akár még idegenvezetéssel is megismerhetjük a legszebb helyeket. Általában ha beköszöntenek a hidegebb hónapok, akkor is érdemes megnézni a várost, hiszen mivel korábban sötétedik, így a város fényit is megismerhetjük. Természetesen ilyenkor érdemes felsétálni a Citadellára és a várba is, hiszen olyan kilátás tárulhat elénk, amely semmihez sem fogható. Napközben pedig érdemes megnézni a megújult állatkertet, amely a legkülönlegesebb állatokat mutatja be nekünk, valamint a hétvége folyamán rengeteg családi programot is biztosítanak számunkra a szervezők. Mivel az állatokat a gyermekek megsimogathatják, így testközelből is megismerhetik őket, így a fejlődésükre is igen komoly hatást gyakorolhatnak. Az állatkert melletti park pedig rengeteg egyéb programmal kedveskedik az oda látogató szülőknek és gyermekeknek.